Az Egyensúly Intézet szakpolitikai javaslatcsomagja egy új magyar növekedési modell megalapozásáról.
Az elmúlt húsz évben Magyarország lemaradása a leggazdagabb nyugat-európai országok gazdasági teljesítményéhez képest kétségkívül sokat csökkent. Összességében azonban jóval lassabban növekedtünk, mint a régió többi országa – állapítja meg elemzésében az Egyensúly Intézet.
A korábban sikeres magyar (és kelet-európai) növekedési modell elért a határaihoz. Ez a modell három fő elemre épült: a főként feldolgozó ipari fókuszú külföldi működőtőke-beruházásokra, az olcsó munkaerőre és a munkaerő-tartalékok egyre nagyobb mértékű mozgósítására. Ezt egészítette ki az EU-s források gazdaságélénkítő hatása. A következő évtizedekben a foglalkoztatás puszta mennyiségi bővítésében már távolról sem lesz akkora növekedési potenciál, mint a 2010-es években, és a korábban kedvező külső környezet is sokat romlott.
Magyarország a régióján belül is különösen sérülékenynek számít. Az elmúlt évtizedekben a magyar GDP növekedésének fő forrása a foglalkoztatás bővülése volt, miközben a termelékenység növekedése lassú maradt. A magyar munkaerő termelékenysége 2004 és 2025 között 40 százalékkal nőtt, míg a másik három visegrádi országban átlagosan 58, a balti országokban pedig 71 százalékkal. Hosszú távú növekedésünk és felzárkózásunk elképzelhetetlen a termelékenység érdemi növelése nélkül.
A gazdasági növekedésünket visszafogó egyik fő tényező a rossz szerkezetű költségvetési politika: az állam túl sokat költ önmagára és a piaci szereplők támogatására, ugyanakkor túl keveset a hosszú távú versenyképességünk szempontjából kulcsfontosságú emberi erőforrásokra, mindenekelőtt oktatásra és egészségügyre.
A növekedés ellen hat a makrogazdasági stabilitás hiánya is: a prociklikus gazdaságpolitika és a forint trendszerű leértékelése. A visegrádi régión belül hazánk az egyetlen olyan ország, ahol a nemzeti valuta reálárfolyama 2004 óta leértékelődött. Az elmúlt évtizedekben a gyenge forint politikája alacsonyan tartotta a béreket, amivel visszafogja a hazai fogyasztást és a munkavállalók életszínvonalát, anélkül, hogy mindez érdemi exportnövekedést eredményezett volna.
Bár Európán belül a magyar állam költi az egyik legtöbbet a vállalatok támogatására, ezzel többet árt a versenyképességünknek, mint amennyit használ: a torz ösztönzők és a piaci verseny szűkítése révén kifejezetten a termelékenység növekedése ellen hat. Összefügg ezzel, hogy túl kevés a versenyképes magyar nagyvállalat, a munkaerő pedig az alacsonyabb termelékenységű, kis méretű vállalatoknál koncentrálódik. A Magyarországéhoz hasonló gazdasági fejlettségű országokban a termelékenység tartós növekedését jellemzően a közepes és nagyvállalkozások széles rétege biztosítja hatékonyabban.
Bár az elmúlt évtizedekben a régiós versenytársainkhoz hasonló mennyiségű külföldi működő tőkét tudtunk az országba vonzani, a termelékenység növekedésének ütemében így sem tudtuk tartani a lépést. Ennek fő oka az, hogy a befektetések (és a mozgósított munkaerő) jelentős része alacsonyabb hozzáadott értékű ágazatokba áramlott, például a járműiparba vagy az akkumulátoriparba. A hozzáadott érték és a termelékenység tekintetében kiemelkedő ágazatok (információs és kommunikációs technológiai szektor, gyógyszeripar, pénzügyi szektor) ehelyett inkább szolgáltatásfókuszúak.
A külföldi tőkétől és a magyar beszállítók bevonásától várt pozitív tovagyűrűző hatások is csak korlátozottan tudtak megjelenni a hazai gazdaságban. Ennek fő oka az átgondolatlan magyar befektetésösztönző politika, amely gyakran anyagi jellegű kedvezmények biztosításában merül ki, és nélkülözi azt a fajta iparpolitikai koherenciát és ágazati koordinációt, amely hosszú távú, tudatos technológiai felzárkózást tenne lehetővé.
A Magyarországhoz hasonló kicsi, természeti erőforrásokban szegény országok fejlődésének kulcsa az emberi erőforrások fejlesztése. Ezzel szemben a magyar közoktatás ma nem képes felkészíteni a majdani munkavállalókat a gyorsan változó munkaerőpiaci kihívásokra, ráadásul nem tompítja, hanem újratermeli a társadalmi esélykülönbségeket. A felsőfokú végzettségűek aránya a magyar 25-34 évesek körében 30 százalék körül stagnál, szemben az emelkedő régiós és európai trenddel. Nincs diplomás túlképzés, sőt Európán belül nálunk az egyik legjelentősebb a diplomások foglalkoztatottsági és bérelőnye. A szakmunkásképzés minősége is elmaradt a piaci igényektől, ugyanakkor a továbbképzést biztosító vállalatok aránya is jócskán elmarad az EU-s és a visegrádi átlagtól.
Az energiahatékonyság és a klímaalkalmazkodás alapvető versenyképességi tényező lesz a következő évtizedekben, a hazai feldolgozóipar azonban mindkettő terén jelentős lemaradással küzd. Emellett Magyarország anyagfelhasználásának hatékonysága is elmarad az uniós átlagtól.
A stabilitás és a kiszámíthatóság garanciája érdekében rögzítsük sarkalatos törvényben, hogy az egészségügyre és oktatásra fordított GDP-arányos közkiadások szintje nem csökkenthető, legfeljebb a rendszeren belül átcsoportosítható! A tartós növekedés érdekében kövessünk anticiklikus gazdaságpolitikát, vagyis fellendülés idején az állam képezzen tartalékokat, hogy visszaesés idején legyen mozgástere a válság hatásainak mérséklésére!
Magyarország finanszírozási költségeinek csökkentése és a makrogazdasági környezet kiszámíthatóbbá válása érdekében kövessünk az erős forint politikáját! Konjunktúra idején a GDP 1,5 százalékában maximáljuk a vállalati támogatások mértékét! Amit adunk, azt kössük mérhető teljesítményhez! A megerősített versenyhivatal kezdeményezzen több vizsgálatot, és foglalkozzon kiemelten a versenypolitika és a termelékenység növekedésének kapcsolatával!
A hazai kkv-k termelékenységének növelése érdekében az állam támogassa a vállalati fúziókat és felvásárlásokat! Biztosítsunk kedvezményes hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást az integrációs költségek fedezésére! Ezzel párhuzamosan az állam teljesítményalapú kritériumok szerint kiemelten támogassa a magyar közepes vállalatok nemzetközi piacra lépését az exportképes és skálázható ágazatokban!
Támogassuk a kkv-k generációváltását: az alapító vállalattulajdonosok utódai mentesüljenek az öröklési és ajándékozási illeték alól, ha vállalják, hogy legalább öt évig fenntartják és működtetik a vállalkozást!
Az állami támogatáspolitikában az alacsony hozzáadott értékű feldolgozóipari beruházások helyett nagyobb támogatási arányban részesüljenek a magas hozzáadott értékű szolgáltató és kreatív ágazatok! A beruházásösztönzési stratégiákban tegyük prioritássá az információs és kommunikációs technológiák, a pénzügyi szolgáltatások, a digitális tartalomipar, valamint a kreatív és tanácsadói szektorok támogatását!
Az állam közvetlen pénzügyi támogatások helyett nyújtson a vállalatok konkrét igényeire szabott közszolgáltatásokat: szakképzési programokat, barnamezős területek rehabilitációját, iparági specializált infrastruktúra kiépítését.
Az FDI-támogatási politikákban szerepeljen követelményként legalább a munkahelyteremtéssel egyenlő súllyal a hazai beszállítók hosszú távú bevonása! Ösztönözzük a tudás-, illetve technológiatranszfert és a hazai vállalatokkal való együttműködést! Hozzunk létre olyan, a kkv-k foglalkoztatása után járó adókedvezményeket vagy akár de minimis támogatásként igénybe vehető jóváírásokat, amelyek ösztönzik a helyi kkv-kkal való szorosabb együttműködést! Indítsunk programokat a nemzetközi menedzsment-tudás és -gyakorlatok minél szélesebb körű hazai terjesztésére a vállalatvezetők körében!
Váljék kiemelt nemzetstratégiai céllá a magyarok tudásába való következetes, intenzív befektetés! Növeljük a diplomások arányát a 25-35 évesek körében, a jelenlegi 30 százalékról legalább a V3-átlagra, 40 százalékra!
Az állami támogatási konstrukcióknál és az adókedvezményeknél jelentsen külön előnyt az energiahatékonyság és/vagy az alapanyag-felhasználás hatékonyságának növelése! Építsünk önálló magyar ipari bázist a zöld átálláshoz! – javasolja az Egyensúly Intézet.
A teljes szakpolitikai javaslatcsomagot ITT töltheti le.
