Laconto Audit Zala Kft.
Zala megye
A Megyei Év Vállalkozója Díj a VOSZ megyei szervezeteinek rangos elismerése, amely a térség legkiemelkedőbb vállalkozóit díjazza. Az elismerésben olyan cégvezetők részesülhetnek, akik gazdasági sikereik mellett a helyi közösség életéhez is aktívan hozzájárulnak. A díj célja, hogy példaként állítsa azokat, akik értéket teremtenek a megyében.
Vállalkozói pályafutását 1995-ben kezdte a könyvelés és adószakértés területén, majd 2002-től kamarai tag könyvvizsgálóként is tevékenykedik. A több évtizedes szakmai tapasztalatra építve 2020-ban hozta létre a Laconto Cégcsoportot, amely ma közel 20 fős csapattal nyújt számviteli, adószakértői, könyvvizsgálati és tanácsadási szolgáltatásokat csaknem 200 partner számára. A vállalkozás fejlődését a tudatos építkezés, a magas szakmai színvonal és a folyamatos megújulás határozza meg, különös figyelmet fordítva a digitalizációra és a fiatal szakemberek bevonására. Aktívan részt vesznek a duális képzésben, munkatársaik folyamatos képzésével és technológiai fejlesztésekkel biztosítják szolgáltatásaik magas minőségét. Szakmai közéleti szerepvállalása révén a Magyar Könyvvizsgálói Kamara helyi szervezetében és az MKIK Kisvállalkozás-fejlesztési Kollégiumában is a szakma érdekképviseletét szolgálja. Munkájuk alapja az emberközpontú szemlélet, amely szerint minden partner és munkatárs mögött elsősorban az embert látják, és erre építik hosszú távú kapcsolataikat.