Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
National Association of Entrepreneurs and Employers
Landesverband Ungarischer Unternehmer und Arbeitsgeber
2019. 06. 16., vasárnap
VOSZ-tag leszek Miért érdemes VOSZ tagnak lenni? keresés Menü
Hírek
2019. április 05.

Búcsúzunk Szakács Józseftől

2019. április 3-án, életének 73. évében elhunyt Szakács József, a SZA-LEE Kft. alapító-tulajdonosa, aki 18 éven át volt elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Csongrád Megyei Szervezetének.

Szakács József 1947. január 6-án született Makón, majd a gépipari technikum elvégzése után 1972-ben Szegeden tett Mestervizsgát. 1994-től 2002-ig a Szegedi Ipartestület szakosztályelnöke volt, majd 1998-ban a VOSZ Csongrád Megyei Elnökévé választották, amely tisztséget 2016-ig töltötte be.

2002-ben az Aranykoszorús Mester kitüntetést és az Év Vállalkozója díjat is megkapta, majd 2007-ben Magyar Gazdaságért Díjban részesült és 2015-ben a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat köztársasági elnöki kitűntetéssel ismerték el több, mint négy évtizedes elhivatott munkáját.

Szakács József neve Csongrád megyében egyet jelent a vállalkozói érdekvédelemmel, a becsületes iparossággal, a helyi tudományos élet, kultúra és sport önzetlen támogatásával.

Kedvessége, humora, embersége hiányozni fog. Nyugodjon békében!

 

VOSZ

 

Szakács József  búcsúztatása  2019. 04.hó 17-én szerdán 13-órakor lesz, az Árpád-házi Szent Plébánia Újszegedi Temetőjében.
Címe: 6726 Szeged, Szőregi út 85.

 

Vissza a főoldalra